2020-ban tartottuk meg az első Női Vállalkozók Napját 1.000 résztvevővel és 50 kiállítóval, ami gigantikus sikert aratott. Az előadók között olyan nevek szerepeltek, mint Jakupcsek Gabriella, Takács Nóra vagy Cserháti-Herold Janka. Azóta eltelt 2 év és a világ teljesen átalakult: keresztbe húzva minden számításunkat, egymástól elzárva, az online térbe költözve kellett nőként boldogulnunk a munkában és a gyereknevelésben egyaránt.
Talán még sosem voltunk ennyire kiéhezve a közösségre, a találkozásokra. Hogy érezzük egymás motivációját, kitartását és az összetartozás erejének lüktetését, ami átlendít minket a mindennapok nehézségein. Hogy egymástól tanuljunk, inspirálódjunk és nem utolsósorban kapcsolódhassunk sorstársainkhoz. Végre eljött az idő, amikor egy teljes nap csak erről fog szólni: méghozzá élőben, egy igazi rendezvény keretén belül.
Időpont: 2022. május 26.
Bizonyára Te is kettős terhet cipelsz: üzleti feladataid mellett a hagyományos női, családanyai tennivalók is nyomják a válladat. Éppen ezért nem csoda, ha…
nehezen találod az egyensúlyt a magánéleted és a vállalkozásod között, ezért mindig te kerülsz az utolsó helyre az életedben.
problémát jelent, hogy megfelelj saját magadnak és a társadalmi elvárásoknak
nincs időd és lehetőséged üzleti kapcsolatokat építeni, amik előrébb vinnének.
visszatart a kudarcoktól való félelem, az önbizalomhiány, egy negatív belső hang.
úgy érzed, hogy küzdened kell azért, hogy komolyan vegyenek.
A középpontba nem a vállalkozásokat helyezzük, hanem a női vállalkozókat, vagyis TÉGED. Száraz üzleti tippek helyett olyan témákat fogunk kivesézni, mint például az önismeret, az életvezetés, kihívások és stressz kezelése, vállalkozói mindset, business look vagy éppen a márkaépítés.
Azt nem ígérjük, hogy a konferencia után hirtelen könnyű lesz női vállalkozónak lenni, azt azonban igen, hogy a sikerhez szükséges tudást és inspirációt begyűjtheted. Rengeteget számít, ha van követendő példa: olyan női vállalkozók, akik már kitaposták előtted az utat. Innentől kezdve már csak rajtad múlik, merre indulsz tovább…
megtalálod az egyensúlyt saját magad, a karriered és magánéleted között.
Olyan hatásos gyakorlati segítséget nyújtunk, aminek a hatása nem múlik el, mire hazaérsz: párod, gyerekeid és a környezetedben élők is azonnal érzékelni fogják a változást.
határozott képed lesz arról, hogy amit elterveztél, miként valósíthatod meg a gyakorlatban.
Olyan kész forgatókönyvet adunk a kezedbe, amivel egyetlen nap alatt az összes bizonytalanságot eltüntetjük a fejedből. Készen állsz rá, hogy egy sokkal magabiztosabb nőként léphess ki az ajtón?
feltöltődsz kreatív női energiával, tettvággyal és önbizalommal, amit a munkában és otthon is kamatoztatni tudsz.
Mire a nap végére érsz, szinte teljesen kinyílik számodra a világ: tele leszel inspirációval és végre határozottan tudni fogod, hogyan valósíthatsz meg mindent, amit szeretnél.
tele leszel valódi tapasztalatokon alapuló, működő gyakorlatokkal és módszerekkel igazi vállalkozó nőktől és hiteles szakemberektől.
A rendezvény utáni napon semmi más dolgod nem lesz, mint feldolgozni, majd sikerrel alkalmazni azt a sok-sok tippet, amit előadóink átadnak számodra.
tudni fogod, hogyan érvényesülhetsz az üzleti életben női vállalkozóként.
Többé nem lesz kérdés számodra, hogyan érvényesítheted érdekeid a férfiak uralta vállalkozói világban. Végérvényesen ledöntjük a saját magad és mások által támasztott falakat.
lesznek példaképeid, akiket követhetsz, illetve sorstársaid, akikkel együtt fejlődhetsz.
Másokat követni és együtt haladni mindig a biztonság érzését nyújtja. Ugyan csak egyetlen napot fogunk közösen eltölteni, de kellő nyitottsággal mások motivációjának és tudásának ereje a mindennapjaid részévé válik. Nem beszélve arról, hogy akár tartós kapcsolatokat is kialakíthatsz.
IGAZ VÁLLALKOZÓNŐI TÖRTÉNETEK
Számtalan példát ismerhetsz meg a vállalkozónői lét nehéz vagy küzdelmes időszakaiból: valódi nők megtörtént életnehézségeiből és megoldásaiból erőt meríthetsz, amiből rengeteget profitálhatsz a üzleti és a magánéletedben is.
Előadások
Neves előadóink saját bukásaikat és sikereiket, gyakorlati tapasztalataikat osztják meg veled. Szinte kézen fognak, hogy te ne bukhass el, vagy ha már elestél, segítenek talpra állni.
Kerekasztalbeszélgetések
Több nézőpontból is megvizsgáljuk, hogy nőként miként tudod kezelni a vállalkozói világ kihívásait. A magabiztos megjelenéstől a legendás női kreativitásig mindenről szó lesz…
Inspiráció a kiállítói térben
Nézz szét a standokon és találd meg azokat a lehetőségeket, amelyeket azonnal be tudsz építeni a vállalkozásodba vagy a magánéletedbe.
Használd ki 1.000 inspiráló, vállalkozó nő együttes erejét és építs életre szóló kapcsolatokat. Találjatok egymásra, cseréljetek tapasztalatokat és üzleteljetek, miközben jól érzitek magatokat. Csapjatok egy igazi csajos napot: versengés és rohanás helyett engedjétek meg magatoknak a “lazítva vállalkozom” örömét.
A jelentkezéskor válaszd ki az űrlapon, hogy hányan szeretnétek részt venni a vezetett kapcsolatépítési eseményen is, melynek a neve: Kapcsolatépítő Női Kör. Bármelyik szünetben lesz lehetőséged csatlakozni a nap folyamán kétszer egy különteremben.
A céged olyanná válik, amilyen te magad vagy. De vajon milyen szemléletmóddal kell rendelkezned ahhoz, hogy a céged folyamatosan nagyobb profitra tegyen szert – mindezt úgy, hogy neked egyre kevesebbet kelljen dolgoznod? Az előadásból azt is megtudhatod, miként formálhatod a saját szemléletmódod egyszerre sikeres vállalkozóvá és boldog, önkiteljesedő nővé.
Forray Niki a Balloon World Hungary tulajdonosa teljesen a nulláról épített fel egy közel egymilliárdos árbevételű céget. Mindezt ráadásul egy olyan szervezeti struktúrával valósította meg, hogy ma már bátran kijelentheti: a cége teljesen önjáró. Olyannyira, hogy egy évben körülbelül 8 hónapot tölt utazással – munka nélkül, teljes nyugalomban.
“Bátornak tartanak – de nem annak születtem. Az álmaim és a kitartásom formáltak azzá, akivé lettem, és hiszem, hogy tapasztalataimmal egyre több nőt ébreszthetek rá saját teremtőerejére.“ Kanizsai Silka Ágnes az egyik legjobb példa arra, hogy miként lehet felépíteni egy márkát a nulláról. Még akkor is, amikor a siker mellett számtalan feladásra késztető kihívással is találkozik az ember. Előadásában nemcsak egy üzletasszony, hanem egy vállalkozó anya és egy nagymama nehézségeit és sikereit is megismerheted.
Kanizsai Silka Ágnes, az Agnes Silka alapítója és tulajdonosa nélkülöző gyermekkor után alázatának, munkabírásának és elhivatottságának köszönhetően több sikeres éttermet is nyitott. Itt azonban nem állt meg: Hévízen megnyitotta az első, egyedi tervezésű, prémium ruhadarabokat forgalmazó Agnes Silka üzletet. Mára a Agnes Silka luxus brand-dé nőtte ki magát.
Vajon miért tartanak valakit jó vezetőnek munkatársai, míg egy másikat folyton szabotálnak? A kulcs a vezető érzelmi intelligenciájában rejlik. De mit is jelent ez és hogyan fejleszthető? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó vezetőnek és mit kell tennie a hétköznapokban ahhoz, hogy a munkatársai valódi szövetségesei legyenek? Az előadásból részletes és gyakorlati válaszokat kapsz a kérdésekre.
Kaszás Péter, vezetéspszichológiai szakértő, szerző és a TeamGuide alapítója a munkatársak viselkedését, a motivációjuk fenntartásának lehetőségeit és a cégen belüli együttműködést kutatja. Olyan nagysikerű könyvek szerzője, mint a Beosztottból szövetséges vagy A motivált munkatárs létezik. 2004-től több száz hazai kis- és középvállalkozás számára tartott fejlesztő programot és szakmai előadást.
Nőként egy saját vállalkozással örökre anyagi önállóságot és rugalmasságot teremthetsz magadnak… Feltéve, ha legalább negyedévente képes vagy profitot kivenni. Enélkül azonban csak veszteségek és hosszú, stresszes munkanapok várnak rád. A Profit first rendszere segítségével közösen kiderítjük, hol folyik ki a pénz a cégedből ahelyett, hogy az a saját zsebedben landolna. Pár egyszerű lépés segítségével végleg megszüntetheted a fizetési nehézségeid és élvezheted a vállalkozásod anyagi biztonságát.
Jászberényi Ivett, az Először a Profitot című könyv szakmai lektora, az Optitax Számviteli Kft. tulajdonosa és ügyvezetője. Az első olyan hazai könyvelő, aki elvégezte a Profit First University Profit First Certified Professional képzését – méghozzá egyenesen Először a profitot rendszer megalkotójától, Mike Michalowicztól tanulhatott. Célja, hogy itthon minél több vállalkozó számára adhassa át tudását, amivel az évekig tartó robotolás és kiégés helyett gyorsan élvezhetik a saját vállalkozással járó anyagi előnyöket.
Elsőre talán nem is gondolnád, hogy a megjelenésed milyen óriási mértékben meghatározza egy fontos tárgyalás vagy megbeszélés hangulatát (és későbbi sikerét). De miként öltözhetsz fel úgy az üzleti életben, hogy mellette önazonos is maradhass saját magaddal? Az előadásból olyan mesterfogásokat sajátíthatsz el, amelyekkel amellett, hogy üzleti céljaid szolgálatába állíthatod a megjelenésed, még fantasztikusan is érezheted magad a bőrödben.
Kovács Orsolya, nemzetközi stílusszakértő és a Yurkov stílustanácsadó Szalon alapítója egy súlyos üzleti és magánéleti válság után döntött úgy, hogy változtat az életén. Így talált rá a stílus erejére és alapította meg a YURKOV Stílustanácsadó Szalont 2012-ben. Azóta már több mint 1,8 millió nőt szabadított fel a ruhásszekrényük terhe alól, videóin keresztül. Orsi nemcsak itthon, hanem Európa más országaiban és Kaliforniában is elismert szaktekintélynek számít. Célja, hogy segítsen a nőknek abban, hogy megtalálják a saját stílusukat, amellyel emelhetik az önbizalmukat és a személyes erejüket.
A karrier és a magánélet sosem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő terület. A beszélgetés során egy négy gyermekes édesanya és egy igazi hedonista szemszögéből ismerheted meg, hogyan lehet egymással egy sikeres vállalkozást és a magánéletet harmóniába hozni.
Wossala Rozina, séf, műsorvezető és influenszer az RTL Klub Konyhafőnök műsorából vált egy ország számára híressé, ahol egy második helyezés után zsűriként is találkozhattunk vele. A televíziós szerepléseken kívül a budapesti Bestia étterem egyik alapítója. 2018-ban jelölték a Glamour Gálán Az év vállalkozója kategóriában, az Instagramon pedig jelenleg 104 ezer követővel rendelkezik. Ha a munkáról van szó, igazi maximalista, de emellett hedonista szemléletével az élet minden apró örömét igyekszik kiélvezni.
Szántai Csonka Enikő, BodyWakes női alapítója, egészségmentor a vállalkozás vezetése mellett 4 gyermek büszke anyukája. Hiszi, vallja és éli, hogy megvalósítható a mindennapokban egy olyan élet, amelyben az üzlet mellett lehet Nőnek is maradni és Anyának is lenni. Mindezt úgy egyensúlyban tartani, hogy megmarad az egyik legfontosabb érték: az egészségünk. Küldetése, hogy megmutassa az embereknek, hogy az egészség, a magas energiaszint és az ideális forma bárki számára elérhető. Lehet, hogy az egészség nem minden, de nélküle minden semmi.
Hiába tanulod a marketinget és jártál már több üzleti tanácsadáson, de valami mégsem áll össze? Talán az ok ennél sokkal mélyebben gyökerezik. Lehet, hogy te magad szabsz gátat az igazi előrehaladásodnak és szabotálod saját sikered… Gondoltál már arra, hogy jóval sikeresebb is lehetnél, ha hinnél magadban? Az előadás során óriási aha-élményekre és a helyes út megtalálására számíthatsz.
Knapek Éva, klinikai szakpszichológus – akit legtöbben az Instagramról ismerhettek – 2011-ben végzett egészségpszichológusként, majd a társfüggőség kutatásába vetette bele magát. Ma már önálló vállalkozóként tart magánrendeléseket, ami mellett folyamatosan képzi magát. Legfontosabbnak azonban a saját önismeretének fejlesztését tartja. Ezt tanítja a hozzá fordulóknak is, mert hiszi, hogy önmagunk ismerete minden elakadásunk legfőbb kulcsa.
Rubint Réka szerint a siker mindig a tudatos célkitűzés, az elszántság, a véletlenek és önmagunk alapos ismeretének harmóniáján alapszik. A sporthoz hasonlóan, ha nem jól tűzzük ki a célokat, mert elsőre akarunk túl magasra ugrani, nem marad elég elszántságunk. A célok kergetése között azonban néha ne felejtsünk el lassítani és csak sodródni az árral: általában ilyenkor találnak meg minket azok a szerencsés véletlenek, amelyek mellett egyébként lehet, hogy észrevétlenül elmennénk. A kettő közötti harmónia megtaláláshoz elsősorban önmagad ismeretére lesz szükséged. Az előadásból egészen a mezőgazdasági gyerekkoráig visszanyúlva ismerheted meg Rubint Réka sikereinek titkát.
Rubint Réka a legsikeresebb hazai női prezenter, az egyik legnépszerűbb social média szereplő, az ALAKREFORM Brand és program megalkotója, az UPDATE társtulajdonosa. Alakreform programjával egész évben járja az országot és a mozgás szeretetét viszi el az emberekhez. Nők millióinak példaképe, három gyönyörű gyermek édesanyja, szerető feleség és sikeres üzletasszony. Fontos számára a testi-lelki harmónia és az, hogy segíthessen az embereknek.
A jegyed mellé ajándékba még egy exkluzív, videós interjút is küldünk neked, amit személyesen Tomán Szabinával készítünk. Az interjú kizárólag a rendezvény résztvevői számára lesz elérhető! Tomán Szabina többek között elárulja, mi kell ahhoz, hogy az anyagi javakon túl megtaláld a saját belső hajtóerőd, ami minden nehézségen tovább tud lendíteni. Az interjúban Szabina beavat saját sikerének titkaiba is.
Tomán Szabina a magyarországi Toman Lifestyle Kft. tulajdonosa és a Cápák között befektetője. A vállalkozók mentoraként hiszi, hogy a siker alapja minden esetben a tudatosság, a kitartás és az elköteleződés. Nem véletlenül nézi a Cápák között műsor befektetőjeként először magát az embert. Állítása szerint inkább dolgozik együtt olyan valakivel, aki ugyan csak egy közepes minőségű termékkel vagy ötlettel áll elő, de meglátja benne a vállalkozói szellemet, mint fordítva.
Valódi tapasztalatokon alapuló, működő gyakorlatokat akarsz tanulni, igazi nőktől és hiteles emberektől;
Új kapcsolatokat akarsz építeni és olyan új lehetőségeket megismerni, amelyekhez máshol nem férsz hozzá;
Nem a felszínt akarod kapargatni, hanem hajlandó vagy a női lét mélyére menni mind magánéleti, mind vállalkozói szinten, de mindezt egy támogató közegben szeretnéd megtenni.
A többi résztvevőtől legalább annyit fogsz tanulni és inspirálódni, mint az előadóktól. A kiállítóktól szintén rengeteg értéket kapsz: új termékeket és szolgáltatásokat ismerhetsz meg, megtalálod az elakadásaidra a megoldást – mindezt egyetlen nap alatt, koncentráltan, ott a helyszínen.
Nem érdekelnek a valós, hús-vér vállalkozónői történetek és megoldások, amelyekből tényleg tanulni lehet, beéred néhány internetes mesével, még akkor is, ha már kiderült, hogy a nagy részük kamu, és semmit nem tudsz profitálni belőlük;
Nem vágysz új kapcsolatokra és lehetőségekre, nincs szükséged inspirációra, küzdesz tovább egyedül, mint muslica a szélben, aztán majd lesz valahogy;
Nem érdekelnek a vállalkozónői lét mélységei, belefáradtál az egészbe, nem hiszel abban, hogy feltöltődve, örömmel is lehet élni az üzlet-magánélet párosítást, hiszen eddig sem sikerült.
Akkor tényleg jobb, ha otthon maradsz, mert a Női Vállalkozók Napján olyan nőkkel lesz tele a terem, akik úgy érzik; ideje változtatni, barátkozni, feltöltődni, elmozdulni egy pozitív irányba.
Ezen a konferencián legfeljebb azzal kockáztatsz, ha lemaradsz róla
Ha valamiért úgy érzed, hogy mégsem Neked szól ez a nap, akkor az ebédig meggondolhatod magad. Ha oda jössz hozzánk az ebédszünetben, készséggel visszautaljuk Neked a belépő jegyed árát. De ha végighallgatod az előadásokat és alkalmazod a cégedben és az életedben a megszerzett tudást, garantáljuk, hogy a belépőd ára sokszorosan megtérül.
Jegyzetfüzet
Ez a ‘nőcis’ füzet nem csak jegyzetelésre való! Izgalmas cikkeket is találsz benne a női lét és az üzlet kérdésköreiben, valamint benne lesz a részletes napi program és a kiállítói terület minden hasznos információja is.
Kvízjáték a nap végén értékes nyereményekkel!
Nem csak azért érdemes figyelned az előadásokra, hogy a lehető legtöbb hasznos tudással hajtsd este álomra a fejed, hanem azért is, hogy értékes ajándékokat vigyél haza!.:) Az elhangzottak anyagából fogunk feltenni kérdéseket, amire egy applikációban tudsz majd válaszolni a mobilodon.
Speciális kedvezmények és ajándékok a kiállítói térben
Fedezd fel a Női Vállalkozók Napján kiállítóink különleges, máshol nem hozzáférhető meglepetéseit, és gyűjts be minél több ajándékot a nap végére!
Helyszín
Lurdy Ház 3-as terem
1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.
Időpont
2022. május 26.
Csak MA ÉJFÉLIG: az 50% kedvezményen felül 1 jegy áráért 2-en jöhettek! Így olyan, mintha fejenként csupán 9.950 Ft + áfába kerülne a jegy.
Fizetési mód
Fizetni bankkártyával, illetve átutalásos fizetéssel is tudsz. Miután leadtad a jelentkezésed, elküldjük az utalási adatokat és a díjbekérőt. Kérjük, hogy az utalást mielőbb teljesítsd, mert a létszám a helyszín miatt korlátozott, és a helyeket az utalások sorrendjében tudjuk biztosítani.
Számlázás
Díjbekérőd és számlád automatikusan kerül kiállításra, így kérlek figyelj az adataid pontos megadására.
Kérdésed van?
Ha maradt kérdésed, amire nem kaptál választ az oldalon, kérlek keress minket az iroda@noivallalkozoknapja.hu email címen és mihamarabb megválaszoljuk azokat.
Kiállítóként érdekel téged a Női Vállalkozók Napja?
Keress minket az iroda@noivallalkozoknapja.hu email címen.
Bankkártyás fizetés esetén azonnal küldjük neked az e-számlát. Ha utalással fizeted ki a belépő(i)det, akkor a megrendelés összegének beérkezése után küldjük az e-
számlád az általad megadott adatokkal az e-mail címedre.
Nincs fizikai jegy a rendezvényre. A helyszínen, a rendezvény napján kapsz majd beléptető szalagot a
regisztrációnál. (Addig is a fizetést igazoló számlád biztosítja a helye(i)det a rendezvényre.)
Nem létezik helyjegy, az ülőhelyek elfoglalását érkezési sorrendben lehet megtenni.
Fizetésedkor automata visszaigazolást kapsz a számláddal, ezt a levelet őrizd majd meg.
Ha bármilyen kérdésed felmerül, telefonon és e-mailben is elérsz minket: írj nekünk e-mailt az
iroda@noivallalkozoknapja.hu címre, vagy hívj minket a +36 30 751 0510-es telefonszámon
munkaidőben.
A rendezvénnyel kapcsolatos összes fontos tudnivalóról május elején küldünk egy nagyon részletes
tájékoztatást az általad megadott e-mail címre.
A rendezvény előtti napokban pedig küldünk még egy emlékeztetőt, amibe újfent csatolunk minden
fontos részletet, hogy biztosan meglegyen minden információd egy helyen.
Valószínűleg a spam mappába kerültünk, vagy ha céges e-mailt adtál meg, nem engedi át a levelet a
céges tűzfal.
Írj nekünk e-mailt az iroda@noivallalkozoknapja.hu címre, vagy hívj minket a +36 30 751 0510-es
telefonszámon munkaidőben.
Fontos, hogy biztonságos küldőnek állíts be minket a levelezésedben, hogy minden fontos
információt megkapj.